Szín: Athén és egy közeli erdő

THESEUS
Gyorsan közelget; szép Hippolytám,
A nászi óra; négy boldog nap új
Holdat derít föl; ah, de mily soká
Fogy e vén hold nekem! s epeszti vágyam,
Mint özvegy asszony, hervadt mostoha,
Ki egy fiú örökjén teng sokáig.

HIPPOLYTA
Majd csak leszáll e négy nap éjbe már,
S elálmodozza négy éj az időt;
És akkor a hold, mint az égre újan
Felvont ezüst ív, fogja nézni dús
Menyegzőnk éjjelét.

THESEUS
                 Eredj, Philostrat,
Serkentsd örömre Athén ifjait;
Ébreszd föl a kedv játszi szellemét:
A méla bút űzd a halotti házhoz,
Sápadt alakja nem közénk való.

Kard volt ugyan kérőm, Hippolyta,
Bántalmakon vevém szerelmedet;
De a menyegző más hangból megyen:
Az fény, az ünnep, az vigság legyen.

EGÉUS
Üdv és szerencse, nagyhirű vezér!

THESEUS
Üdv, jó Egéus; nos mi jót hozasz?

EGÉUS
Panasszal és bosszúsággal teli
Jövök leányom, Hermiám iránt. -
Demetrius, állj elő. - Kegyelmes úr,
Ez az, kinek nejűl igértem őt.
Lysander, állj elő: s ez itt, uram,
Ez bűvölé meg gyermekem szivét:
Te, te Lysander, adtál néki verset,
S váltál szerelmi zálogot vele:
Te zöngted a holdfénynél ablakán
Álhangon álszerelmed énekit;
Bokréta, hajlánc, gyűrü, pipere,
Nyalánkság és tanult fogásid által
(Mi balga lyánynak mind nyomós követ),
Képzelme mássát te orroztad el;
Csellel csenéd ki gyermekem szivét,
S tetted fanyar-dacossá ellenem
Az engedelmest. - Én tehát, uram,
Kegyelmes úr, ha itt, fejedelmi színed
Előtt se vállalná Demetriust:
Athéne ős jogán követelem,
Hogy mint enyémmel bánhassak vele,
S vagy e derék ifjúnak adjam őt,
Vagy a halálnak, mit törvényeink
Rögtön fejére szabnak íly esetben.

THESEUS
És Hermia? Fogadj szót, szép leány.
Nézd úgy atyádat, mint istent, kitől
Eredtek összes bájaid; igen,
Kinek viasznyomása vagy te csak,
És akitől függ, épen hagyni a
Nyomott ábrát, vagy eltörölni azt.
Demetrius jeles, derék fiú.

HERMIA
Lysander is.

THESEUS
                  Magában ő is az:
De nem birván atyád igéretét,
A másikat kell tartanod jelesbnek.

HERMIA
Ó, bár szememmel nézné őt atyám!

THESEUS
Jobb, hogy te nézd atyád eszével őt.

HERMIA
Kérem, bocsásson meg, fenséges úr.
Én nem tudom, mi tész ily vakmerővé,
Szemérmem is hogyan engedheti
Ily körben érzelmimről szólanom;
De kérem, hadd tudjam, kegyelmes úr,
Mi az, mi érhet, legrosszabb, ha én
Demetriushoz nőül nem megyek.

THESEUS
Halállal halni meg, vagy mindörökre
Száműzni férfi-körből tenmagad.
Vess hát sziveddel számot, Hermia,
Vizsgáld meg ifju pezsgő véredet:
Lesz-é erőd, ha most szót nem fogadsz,
Viselni vesztaszűzek öltönyét,
Sötét zárdába csukva, holtodig
Sivár apáca lenni s elhaló
Himnuszt rebegni meddő holdvilágon.
Háromszor áldott, ki vérét leküzdve
E szűzi pályát híven futja meg;
Hanem letörve mégis boldogabb
A rózsa, mint ha szűz tövissein
Áldott magányban nő, él és hal el.

HERMIA
Úgy nőjek, éljek, haljak én, uram,
Mintsem lemondjak szűzi szép jogomról
E férfiért, kinek gyülölt igáját
Szivem hódolva el nem ösmeri.

THESEUS
Időt adok még a megfontolásra:
S majd a jövő újholdkor - az napon,
Mely szép arámmal engem összefűz
Örök frigy által - vagy halálra készülj
Mint engedetlen ősz atyád iránt,
Vagy hogy Demetriusnak nője léssz;
Vagy a Diána oltárán örökre
Sivár, magános életet fogadni.

DEMETRIUS
Hajolj, szép Hermia; s te is, Lysander,
Add fel jogomnak áligényedet.

LYSANDER
Birod, Demetrius, atyja szerelmét;
Hagyd nékem a leányét; vedd el apját.

EGÉUS
Gúnyos Lysander! jó, ő birja hát
Szerelmem, és ez néki adni kész,
Ami enyém! A lány enyém; azért
Demetriusra átruházom őt.

LYSANDER
Uram! vagyonra, vérre nem vagyok
Alábbvaló; szerelmem gazdagabb;
Van birtokom, csakoly jól rendezett,
(Ha nem különben) mint Demetriusnak;
És ami több, mint mind e kérkedés,
Engem szeret szépséges Hermia.
Mért hát feladni gyáván jogomat?
Demetrius, szemébe mondom ezt,
Nedár leányát, a bájos Helénát
Szerelmi csábitással megnyeré;
S az most eped szegény, híven eped,
Bálványozásig, e rossz hűtlenért.

THESEUS
Hallottam erről, volt is szándokom
Beszélni, megvallom, Demetriusszal;
De szorgos ügybajom közt feledém. -
Azonban, jer velem, Demetrius,
Egéus, jertek mindketten velem:
Egy kis magános lecke vár reátok. -
Te meg, szép Hermia, szeszélyidet
Atyád parancsának rendeld alá,
Másképp Athéne zord törvénye (melyet
Nem áll jogomban meglágyítani),
Halálra, vagy rideg életre szán. -
Hát te, szerelmem?... Jer, Hippolyta;
Jerünk, Egéus és Demetrius:
Egy s más dologra majd nászunk körül
Használni foglak, s holmit közleni,
Mi bennetek közelről érdekel.

EGÉUS
Tisztünk parancsol, vágyunk vonz követni.

LYSANDER
No édes?... arcod mért ily halovány?
Rózsái mért hervadnak ily hamar?

HERMIA
Tán mert eső nincs rájok, bár szemem
Viharja őket váltig öntözi.

LYSANDER
Ó, jaj! a hű szerelmek folyama,
Amennyit én olvastam, vagy regében
Hallottam, kényelmes nem volt soha;
De majd a vérség volt különböző -

HERMIA
Ó, fájdalom! nagy lenni a kicsinyhez.

LYSANDER
Majd korra nézve állt be akadály -

HERMIA
Ó, bosszuság! vén lenni ifjuhoz.

LYSANDER
Majd a rokonság választása dönte -

HERMIA
Ó, kész pokol! szeretni más szemévei.

LYSANDER
Vagy, ha rokonszenv fűzte a frigyet,
Halál, betegség, harc rohanta meg,
S percig-valóvá tette, mint a hang,
Mint árny, tünővé; mint álom, röviddé!
S mint villám fénye kormos éjszakán,
Mely pillanatra földet és eget
Föltár, de míg ezt mondanók: nini!
Már a sötétség torka nyelte be.
Ily gyorsan elvész minden, ami fény.

HERMIA
Ha hát a hű szerelmet akadály
Gyötörte mindig: úgy sorsvégzet ez;
Azért tanítson tűrni e kisértet,
Ha már ez oly szokott szerelmi baj,
Mint álom, ábránd, vágy, könnyek, sohaj,
Szegény szerelmünk útitársai.

LYSANDER
Jó hitben élsz: de halld csak, Hermia.
Van nékem egy jó néném, aki özvegy,
Dús jövedelmü, és gyermektelen:
Lakása innen hét mérföld csupán;
S engem szeret, mint egyetlen fiát.
Ott elvehetlek, édes Hermiám,
Athéne zord törvénye ott nem ér.
Ha hát szeretsz, osonj ki holnap éjjel
Atyád lakából, és ama ligetben,
Mely városunkhoz egy mérföldre van,
(Hol téged egykor s a kedves Helénát
Találtalak volt május ünnepén)
Ott várni foglak.

HERMIA
                            Jó Lysanderem!
Esküszöm Ámor legfeszesb ivére
S aranyhegyű nyilára itt neked;
A hű galambra, mit kedvell Cythére,
S mindenre, ami forraszt szíveket;
A tűzre, mely lángolt Didó alatt,
Midőn a csalfa trójai szaladt;
Amennyi férfi-hit már szegve lőn,
Mely számra több, mint nő valaha tőn:
Hogy holnap éjjel a mondott helyen
Hű kedvesed bizonnyal megjelen.

LYSANDER
Úgy legyen, édes. Ím, Heléna jő.

HERMIA
Hová sietsz, Heléna, szép-magad?

HELÉNA
Szépnek gunyolsz? Vedd vissza "szép" szavad:
Boldog szép! mert szeret Demetrius,
Kit szép szemednek sarkcsillagja húz;
S ajkad zenéje dallamosb neki,
Mint kis pacsirta zengő éneki
A pásztornak, midőn zöld bársony a
Vetés, s rügyedzik a galagonya.
Ragály ragad: ó, bár ragadna rám
Arcod, beszéded is, szép Hermiám!
Fülemre szózatod, szemed szememre,
Ajkamra nyelved bájos zöngedelme!
Ha volna egy világom: mind elédbe
Raknám, az egy Demetriust kivéve.
Ó, mondd: hogyan nézsz rá? mi a cseled,
Mellyel szivét úgy megbilincseled?

HERMIA
Mordan tekintek rá, mégis szeret.

HELÉNA
Ó, hogy mosolyom annyit nem tehet!

HERMIA
Ha megszidom, szerelme a viszonzás.

HELÉNA
Ó, bár imámba volna ennyi vonzás!

HERMIA
Utánam jár, ha mégúgy megvetem.

HELÉNA
S engem kerül, ha mégúgy szeretem!

HERMIA
Nem én hibám, Heléna, hogy imád.

HELÉNA
Csak bájodé: ó, voln' enyém hibád!

HERMIA
Légy nyugton: engem ő nem lát soha;
Lysander és én szökünk innen tova.
Amíg Lysandert nem láttam, Helén,
Athént paradicsomnak képzelém:
S ó, lásd, szerelmünk mennyi kéjt adott,
Hogy üdvem így pokollá válhatott.

LYSANDER
Heléna, tőled mért titkoljuk el:
Holnap, ha Phoebe éji útra kel,
S ezüst arcával habtükörbe néz,
S hig gyöngye a mezőn elhintve lész -
Midőn a biztos éj lesz csak tanúnk,
Athéne kapuin elillanunk.

HERMIA
És a ligetben, hol friss ibolyán
Szoktunk heverni pázsit nyoszolyán,
Kiöntve gondtól dadogó szivünk -
Lysander és én össze ott jövünk;
S onnan, Athénének fordítva hátot,
Megyünk keresni új hont, új barátot.
Isten veled, barátnőm; zárj imádba;
S Demetrius szeressen még, imádva.
Légy ott, Lysander; holnap éjfelig
Szemeink egymás kéjét nem ízlelik. (El)

LYSANDER
Ott édes, ott. Élj boldogul, Helén,
Demetrius viszonzó kebelén.   (El)

HELÉNA
Mily boldog némely ember! Engem éppen
Oly szépnek tart mindenki Athenében;
Mit ér? Demetrius izlése más
Csak ő nem tudja, mi köztudomás.
S mint ő csalódik Hermia kecsét
Nagyítva: túlzom én az ő becsét.
Naggyá, dicsővé tesz a szerelem;
Nem szeme lát, csak szíve - s ez okon
Festik Cupídót szárnnyal, de vakon;
Elméje van s balúl itél vele:
Szárny, szem nekűl: ez a hóbort jele.
Gyereknek is jól mondják annyiban,
Hogy oly könnyelmű választásiban,
És, mint játszó gyerek szavát szegi,
Játszik hitével, sosem áll neki:
Demetrius is, míg nem látta őt,
Hogy' szórta esküit, mint jégesőt!
S alig sütött Hermia fénye ki,
A jég elolvadt: zápor hull neki!
Most a szökést megyek tudtára adni;
Majd éjjel a ligetbe fog szaladni
Utána; s ha ezért hálája vár rám,
Nagy áron vettem, a féltés nagy árán;
De látnom azt, ha majd a távozó
Üresen tér meg - oly jutalmazó!   (El)

VACKOR
Itt az egész társaság?

ZUBOLY
Legjobb lesz, olvasd fel őket névről névre, lista szerint.

VACKOR
Itt vagyon a lista mindazon férfiak nevéről, kik egész Athénben képesnek találtattak, hogy e mi komédiánkban, a fejedelem és fejedelemné előtt, menyegzőjük estvéjén föllépjenek.

ZUBOLY
Először is, Vackor barátom, halljuk, miről traktál a darab; aztán olvasd a játszók neveit, s a többi.

VACKOR
No hát, a darab. - Egy igen siralmas komédia, Pyramus és Thisbe borzasztó kegyetlen haláláról.

ZUBOLY
Mondhatom, igen jó darab és furcsa. No mármost, Vackor barátom, szólítsd a játszókat lista szerént. - Sorba, urak!

VACKOR
Feleljen hát ki-ki, amint szólítom. Zuboly Miklós, takács.

ZUBOLY
Jelen. Mi a szerepem? s tovább.

VACKOR
Te, Zuboly, Pyramusnak vagy beírva.

ZUBOLY
Mi az a Pyramus? szerelmes vagy zsarnok?

VACKOR
Szerelmes bizony, ki csupa szerelemből gavallérosan megöli magát.

ZUBOLY
No lesz sírás, ha azt amúgy istenigazában eljátssza az ember; ha én azt eljátszom, lesz drága dolog a nézők szemének; vihart indítok, szánakozást gerjesztek, néminemű részben. Halljuk a többit: - azonban legfőbb gusztusom van zsarnokot játszani: Herkulest pompásan játszanám, vagy egy oly szerepet, melyben törni-zúzni kell mindent.

"A bérc dühöng,
S a sziklatönk
Rombolva döng
   A börtön zárán:
És Fébusch gyors
Kereke forg, s
Jó vagy bal sors
   Támad sugárán."

Ez egyszer a fellengős! - No, olvasd a többi játszót. - Ez már Herkuleshez illő düh, zsarnoki düh; a szerelmes inkább csak pityereg.

VACKOR
Dudás Ferenc, fúvó-foldozó.

DUDÁS
Itt vagyok, barátom, Vackor.

VACKOR
Te Thisbével birkózol meg.

DUDÁS
Mi az a Thisbe? Kóbor lovag?

VACKOR
Dehogy! Kisasszony, akibe Pyramus belészeret.

DUDÁS
Menkőbe! ne adj nekem leányszerepet, hisz már ütöget a bajuszom.

VACKOR
Az mindegy, játszhatod álarcban, hisz te oly véknyan tudsz beszélni, ahogy akarsz.

ZUBOLY
Ha el lehet takarni a képem: ide nekem Thisbét is! Rettentő vékony hangon tudok beszélni: "Tisbí! Tisbí! - Ah, Pyramis, ídes kincsem! Tisbéd hív; híved szíve hív!"

VACKOR
Nem, nem. Te Pyramust játszod, te pedig, Dudás, Thisbét.

ZUBOLY
No jó. Tovább.

VACKOR
Ösztövér Róbert, szabó.

ÖSZTÖVÉR
Itt vagyok, barátom, Vackor.

VACKOR
Ösztövér Róbert, te a Thisbe anyját fogod játszani. - Orrondi Tamás, üstfoltozó.

ORRONDI
Itt vagyok, barátom, Vackor.

VACKOR
Te meg a Pyramus apját; én magam a Thisbe apját. - Gyalu asztalos, te az oroszlán szerepét. Most már, úgy hiszem, rendben van az egész komédia.

GYALU
De le van írva az oroszlán szerepe? Ha le van, kérlek, add ide, mert kissé nehéz fejem van.

VACKOR
Játszhat'd azt extempore, hiszen csak ordítni kell.

ZUBOLY
Ide nekem az oroszlánt is. Majd ordítok én, hogy még a fejedelem is azt kiáltja rá: "Ordítson még egyszer! Ordítson még egyszer!"

VACKOR
De már minek ordítnál oly rettenetest; még holtra ijesztenéd a fejedelemnőt s az asszonyságokat, hogy elkezdenének sikoltozni: s akkor nem kéne több, hogy mind felaggassanak bennünket.

MIND
Bizony, fel is aggatnának, egy lábig.

ZUBOLY
Elhiszem azt, barátim; mert ha az ember a nőket eszökből kiriasztja, csupán annyi eszök marad, hogy bennünket felkössenek; de forcírozom a hangomat, oly szendén fogok ordítni, mint a szopós galamb; úgy fogok ordítni, mintha csalogány volnék.

VACKOR
Te nem játszhatol egyebet Pyramusnál; mert Pyramus kedves arcú legény; nyalka legény, minőt csak nyári napon láthatni; igen szeretetreméltó úrfi; tehát mindenesetre Pyramust kell játszanod.

ZUBOLY
Jó, elvállalom. De milyen szakállal lesz legjobb játszani?

VACKOR
Hát amilyennel tetszik.

ZUBOLY
Eszerint, vagy szalmaszín szakállal adom, vagy narancsszín szakállal, vagy tulipiros szakállal, vagy franckoronaszín szakállal, vagy csupa sárgával.

VACKOR
A francok közül némelyiknek már egy szál szőre sincs: akár sima állal játszanád. - De urak! itt a szerep; kérlek, követlek, kényszerítlek, holnap estig jól bemagoljátok, s akkorra gyűljünk össze a várligetben, a várostól egy mérföldnyire; ott, a szép holdvilágon, megtarthatjuk a próbát; mert ha a városban gyűlnénk össze, nyakunkra jönne valaki s az egész dolog kipattanna. Addig én összeírom a darabhoz kellő requisitumokat. Kérlek, el ne maradjatok aztán.

ZUBOLY
Ott leszünk; mert ott a próbát nagyobb obscoenitással és kurázsival lehet tartani. Minden ember hozzálásson; tanulja be, mint a karikacsapás; adieu.

VACKOR
A fejedelem cserfájához gyűlünk.

ZUBOLY
Jól van, jól! törik-szakad.

PUCK
Hohó, szellem! hová mégy?

TÜNDÉR
       Hegyen át, völgyön át,
       Tüskön-bokron keresztül,
       Berken át, kerten át,
       Tűzön-vízen keresztül,
       Járok, hol madár se volt,
       Sebesebben mint a hold.
       Tündér királyné az asszonyom,
       Fűre gyöngyét én harmatozom;
       Testőre a sok kankalin,
       Aranyköntöst reájok ád,
       A pettyek rajta: mind rubin,
       Azokba rejti illatát.
Most itt nehány csöpp harmatot szedek,
S gyöngyűl akasztom a kikircs fülébe;
Jó éjt, rüpők szellem: én már megyek,
Mert jő királyném és tündéri népe.

PUCK
Ma a királynak lesz itt mulatása,
Vigyázz, hogy a királynét meg ne lássa;
Mert Oberon dúl-fúl rá amiatt,
Hogy Indiából egy királyfiat
Magának apródul elszöktete;
Sosem volt íly szép váltott gyermeke,
S nagy a fiúért Oberon haragja,
Szeretné, hogy legyen vadász-lovagja:
De a királyné csak nem engedi,
Felkoszorúzza, s úgy szeretgeti.
S nem jőnek össze rezgő csillagoknál
Azóta, rónán, berken vagy pataknál
Civódás nélkül; s ez oly iszonyú,
Hogy a tündér mind makkopáncsba bú.

TÜNDÉR
Vagy én csalódom, szemre-főre, vagy
A csintalan, gonosz manó; te vagy,
Kit a nép Robin-pajtásnak nevez;
Ki pórleánynak rémülést szerez;
Malmot megindít; tejfölt megszedi;
Nőt lelke-fogytáig köpülteti;
Higgadni a sört meg nem engedi;
Tévútra csal vándort, s kineveti.
De ki Hobgoblin, édes Puck neven
Szólít, segíted; dolga jól megyen:
Nem az vagy-é?

PUCK
                  Találtad, cimbora.
Hát én vagyok az éj víg vándora,
Ki Oberont is megnevettetem,
Ha a zabszúrta mént rá-rászedem,
Nyerítve hozzá mint szép kancaló;
Vagy, ha tütüzget holmi vén anyó,
Vackor gyanánt rejt a kancsó-fenek,
Iváskor én ajkához billenek,
Hogy a sör mind aszú keblére fut.
Mesél egy néni szörnyü szomorút
S engem néz háromlábu zsámolyul:
Kibiccenek alóla; felborul,
Óbégat és majd megful, úgy köhög;
A többi oldalához kap, röhög,
Tüszköl, csuklik nevettében, s hitet
Mond rá, hogy ily jól sose nevetett. -
De félre, tündér: itt jön Oberon.

TÜNDÉR
Bár csak ne! mert amott meg asszonyom.

OBERON
Üdvöz ne légy, gőgös Titánia.

TITÁNIA
Hah! féltő Oberon! Tündérim, el!
Kerülni esküvém ágyát s körét.

OBERON
Várj, semmi asszony. Nem vagyok urad?

TITÁNIA
Én akkor asszonyod; de jól tudom még,
Midőn Tündérhonból elillanál,
S ültél egész nap mint Corin, dudálva
Zabszár tilinkón, s a szép Phillidának
Szerelmet búgva. Mért jössz most ide
Legtávolabb fokárul Indiának,
Hanemha, mert a pozsgás amazon,
Harcos, kemény-övedzős szeretőd
Kél egybe Theseusszal? és te jössz
Megáldni sok örömmel ágyokat.

OBERON
Hogy tudsz, ha orcád van, Titánia,
Hippolytával így faggatni, tudván,
Hogy én tudom szerelmed Theseushoz?
Nem te család el szürke éjen őt
Az elrabolt Perigenéia mellől?
Vagy hitszegővé nem te tetted, Aegle,
Szép Ariadne s Antiop' iránt?

TITÁNIA
Mindezt csupán féltésdühöd koholta:
S azon nyárkezdet óta nem jövénk
Mi össze halmon, völgyön, síkon, erdőn,
Köves patak, vagy szittyós és körül,
Vagy szirtszegélyü tengerpartokon
Szél füttye mellett körben lejteni,
Hogy zsémbed a vigalmat el ne rontsa.
Igy a hiába sípoló szelek
Mintegy bosszúra, dögvészes ködöt
Szoptak fel a tengerből, mely leesvén
Úgy feldagaszta minden kis folyót,
Hogy büszkén múlta feljül partjait:
Hiába vonta jármát az ökör,
Földműves ingyen izzadt; és a zöld
Vetés ifjan, szakáll nélkül, rohadt meg.
Üres az ól a vízbefúlt mezőn,
A mételyes nyáj hízlal varjakat;
Iszap borítja a pásztor-tekét,
S a gyalogösvényt a szép zöld gyepen
Ki sem vehetni, mert nem járja nyom.
Nem ér halandó ember víg telet,
Éjente nem zeng áldott himnusz és dal;
Miért is a hold, e folyam-királynő,
Sápadt dühében mossa a leget
S bőven tenyésznek csúzos nyavalyák:
Igy minden évszak önmérsékletét
Visszára váltja: zúzos, őszhajú dér
Hull a friss rózsa karmazsin ölébe;
S az agg Hyems jeges tar homlokát
Szép nyári bimbók illatos füzére.
Övedzi, csúfra mintegy. A tavasz, nyár,
Termékeny ősz, komor tél megcseréli
Szokott mezét; s a megdöbbent világ
Nem tudja, melyik másik, ez vagy az.
S im, a gonosznak mind e fajzata
Kettőnk viszályos harcából eredt:
Mi vagyunk azok nemzői, kútfeje.

OBERON
Hozd jóra hát megint; hisz rajtad áll.
Mért bántsa Oberont Titánia?
Hisz én csak egy kis váltott gyermeket
Kérek, hogy apródom legyen.

TITÁNIA
                              Ne is szólj:
Országodért sem én azt a fiút.
Az anyja rendem hölgye volt, kivel
Gyakran csevegtem éjjel India
Balzsam-legében és gyakorta űlénk
Együtt a Neptun sárga fövenyén,
Kisérve szemmel a kalmár hajót;
S nevettük, a vitorla hogy dagad,
Ledér szelektől hogy lesz viselős;
Mit ő, kis úszó léptekkel haladva,
(Mert keble már ifjammal dús vala)
Utánzott a fövényparton, csigáért
El-elhajózva, meg-megtérve, mintha
Nagy útról jőne, kinccsel gazdagon.
De, mert halandó, meghalt e gyerekkel,
S az ő kedvéért tartom a fiút,
S az ő kedvéért nem válok meg attól.

OBERON
Meddig kivánsz maradni e ligetben?

TITÁNIA
Tán míg a Theseus nászéje tart.
Ha tetszik holdfényen kört lejteni
S vigalmainkat nézni, jer velünk;
Ha nem, kerülj, mint én fogom tanyád.

OBERON
Add nékem a fiút, s megyek veled.

TITÁNIA
Országodért sem én. - Tündérek el!
Ha nem megyek, látom, civódni kell.

OBERON
Jó, hát eredj: nem mész ki e ligetből,
Míg e dacért meg nem kinoztalak.
Jer csak jer, édes Puck; jut még eszedbe,
Midőn leültem egyszer a fokon
S hallék egy cselle hátán hableányt,
Ki olyan édes dallamot lehellt,
Hogy a bősz tenger nyájas lőn dalára,
S több csillag őrülten rohant le, hogy
A hableány zenéjét hallja?

PUCK
                                    Jut.

OBERON
Azon időben láttam én (te nem),
Repűlni a föld s a hűs hold között
Tegzes Cupídót: biztos célba vőn
Egy vesztaszűzet nyúgat trónusán;
Pattant az ívről a szerelmi vessző,
Átfúrni képes százezer szivet:
De láttam, a tűz-nyíl hogyan aludt ki
A vizenyős hold szűz sugáriban,
S a fejedelmi papnő elhaladt
Szűz gondolattal, szerelem nekűl.
Szemmel kisértem az eső nyilat:
Egy kis virágra hullt az nyúgoton,
Tejszín előbb, most bíbor sebben ég:
Hivják a lányok "égő szerelemnek",
Hozz ily virágot, hisz mutattam egyszer:
Alvó szemekre csöppenő leve
Nőt, férfit őrjöngő szerelemre gyújt
Az ébren elsőbb látta lény iránt.
Hozz ily füvet nekem, s légy itt, mire
A leviathán egy mérföldet úsz.

PUCK
Övet kerítnék negyven perc alatt
A föld körül.   (El)

OBERON
                           Ha nálam e virág,
Lesem, mig elszunnyad Titánia,
S akkor szemébe csöppentem levét,
S az első tárgyat, mit ébredve meglát
(Oroszlán, medve, farkas vagy bika,
Majom vagy fürge pávián legyen),
Szerelme vad hevével üldözi;
S addig szeméről e bájt nem veszem le
(Mert más virággal könnyü tennem azt),
Míg át nem adja nékem a fiút.
Hanem ki jő itt? Látatlan vagyok,
S kihallgatom, miről foly a beszéd.

DEMETRIUS
Ne fuss utánam, mondom, nem szeretlek.
Hol van Lysander és szép Hermia?
Azt én ölöm meg, ez engem megöl.
Ugy mondtad, e ligetbe szöktenek,
S ím, itt vagyok, dühös vad e vadonban,
Mert Hermiámat nem találom itt.
Lódulj! el innen, és ne űzz tovább.

HELÉNA
Te vonzasz engem, ércszivű delej;
De nem vasat vonzsz, mert az én szivem
Hű mint acél: szűnj meg hát vonzani
S nem lesz erőm követni tégedet.

DEMETRIUS
Csábítlak én? Szépen szólok veled?
Nem mondom a legőszintébb valót,
Hogy nem szeretlek, nem tudlak, soha?

HELÉNA
De én azért is még jobban szeretlek.
Vadászebed vagyok, Demetrius,
Minél inkább versz, én hizelkedem;
Bánj mint ebeddel: rúgj, üss engemet,
Mellőzz, veszíts el; azt engedd csupán,
Méltatlanúl bár, hogy kövesselek.
Mit kérjek ennél hitványabb helyet
Szerelmedben (s ez drága hely nekem!)
Hogy bánj velem, ne jobban, mint ebeddel?

DEMETRIUS
Ne szítsd tovább lelkem gyülöletét:
Ha látlak is, rosszul vagyok belé.

HELÉNA
És én, ha nem látlak, vagyok roszúl.

DEMETRIUS
Nagyon kitetted nőiségedet:
Elhagyni a várost, s személyed annak
Kezébe adni, aki nem szeret;
Az éji alkalomra s egy vadon hely
Kísértetése bízni könnyeden
Szép szűziséged gazdag értekét.

HELÉNA
Erényed a kezesség efelől.
Nincs éj nekem, ha látom arcodat.
Most sincs köröttem éj, úgy gondolom;
Nem is hiányzik társaság ez erdőn,
Te vagy szememben az egész világ:
Ki mondaná hát, hogy magam vagyok,
Midőn egész világ néz itt reám?

DEMETRIUS
Én elfutok s elbúvok a csalitba,
Itt hagylak, a vadak kényére mindjárt.

HELÉNA
A legvadabbnak sincs oly kő szive.
Ám fuss, ha tetszik; fordul a mese,
Apollo elfut s Daphne kergeti,
Ölyvet galamb űz, s a szelídke gím
Tigrist vadász. Ó, céltalan sietség!
Ha gyávaság üldöz s erő szalad.

DEMETRIUS
Én nem vitázok itt tovább; eressz;
S ha még utánam jősz, nem állok érte,
Hogy e vad erdőn bántatlan maradsz.

HELÉNA
Ó, jaj! templomba, városon, mezőn
Bántasz te engem. Píh, Demetrius!
Sértéseid botrányt hozók nememre:
Szerelmünkért mi nők nem víhatunk,
Nem kérhetünk, csak kérőt fogadunk;
De én követlek, s menny lesz a pokol,
Ha majd kezedtől szívem haldokol.

OBERON
Menj, nimfa, menj: ő még nem hagyja el
E berket, hogy te futsz, ő esdekel.

Itt a virág? Légy üdvez, gyors követ.

PUCK
Igen, ihol van.

OBERON
                             Kérlek, add ide.
Van egy kies part, hol kakukfü nő,
Hol dús virányt rukerc s ibolya sző,
Fölötte sűrü loncból mennyezet,
Vadrózsa, gyönge jázmin fog kezet:
Ringatva ott szunnyad tánccal, zenével
Titánia egy kissé minden éjjel;
Ott vedli tarka bőrét a kigyó,
Mely gúnya éppen egy tündérre jó:
Én ott szemére hintem a levet
S betölti szívét ocsmány képzelet.
Ne, végy belőle, járd el ezt a berket:
Egy athenéi hölgy szeretve kerget
Egy gőgös ifjat, ki nem tűrheti:
Kend meg szemét, s vigyázz, ha fölveti,
A hölgyet lássa. Hisz megösmered
Athéni öltözetről embered.
Hajtsd végre gonddal, s a legény a nőt
Jobban szeresse, jobban mint ez őt.
S találkozol kakasszóig velem. (El

PUCK
Ne félj, királyom; szolgád ott terem.   (El)

TITÁNIA
No még egy körtánc, egy tündéri dal,
És akkor, egy perc harmadára, el:
Ki férget ölni pézsmák bimbain
Ki bőregérrel víni szárnyakért,
Hogy kis manóim öltönyt kapjanak;
Ki meg elűzni a lármás bagolyt,
Mely itt huhogva nagy szemet mereszt
Vigalmainkra. Most egy altató dalt;
És dolgotokra mind, hadd nyúgoszom.

ELSŐ TÜNDÉR
Kettősnyelvü pettyes kígyók,
Tüskedisznók, innen el;
Félre undok poc, vakondok,
Asszonyunkhoz ne közel!

KAR
Philoméla dalabáj
Zengje lágyan: lullabáj
Lulla, lulla, lullabáj,
   Semmi bű
   Semmi báj
Asszonyunkra itt ne szállj;
Jó'tszakát, lullabáj.

MÁSODIK TÜNDÉR
El, szövő pók, itt ne járj,
Hosszulábu nagy kaszás;
Félre, dúgó éjbogár,
Csiga, féreg, minden más.

KAR
Philoméla dalabáj,
Zengje lágyan: lullabáj,
Lulla, lulla, lullabáj,
   Semmi bű
   Semmi báj
Asszonyunkra itt ne szállj;
Jó'tszakát, lullabáj.

ELSŐ TÜNDÉR
Minden úgy van, amint kell.
Álljon őrt egy, és mi el!

OBERON
(a virágot Titánia szemébe facsarván)
Amit e szem ébren lát,
Annak hasson bűve rád,
Azt szeresd meg, azt imádd;
Tigris, medve, macska bár
S lenne vadkan, leopárd:
Véld, hogy az szerelmi pár.
Kelj, ha ilyes erre jár. (El)

LYSANDER
Fáradt vagy e bolygásban, angyalom,
El is tévedtem, azt se titkolom.
Várjunk, pihenjünk, Hermiám, ha tetszik.
Míg a nap enyhadó sugára tetszik.

HERMIA
Legyen, Lysander: nézz más fekhelyet,
Én e halomra hajtom fejemet.

LYSANDER
Egy hant legyen kettőnk párnája itt:
Egy szív, egy ágy, két kebel és egy hit.

HERMIA
Nem úgy, Lysander: ha szeretsz, galambom,
Feküdj odább, ne ily közel, ha mondom.

LYSANDER
Ó, kedvesem, hiszen ne értsd balul,
Amit szerelmem esd ártatlanul.
Szivem sziveddel, mondom, olyan egy,
Hogy már a kettő nem két-számba megy:
Egy eskü lánca fűzi kebelünk:
Két kebel egy hit: összes lételünk.
Hagyj hát fekünnöm e közelb helyen,
S bár helyet adsz, nem lészek helytelen.

HERMIA
Lysander szójátékot űz velem.
De, jó barátom, hogyha engemet
Szeretsz, odább feküdj, s tarts illemet,
Amennyi távolt ifju és leány
Közt a világi tisztesség kiván,
Azt tartsd meg, édes; most jó éjszakát.
Tartson szerelmed az életen át.

LYSANDER
Ámen imádra; áment rebegek:
Éltem szakadjon, ha törvényt szegek. -
Most minden enyhét öntse rád az álom.

HERMIA
Felét a jókivánónak kivánom.

PUCK
Összejártam a cserét,
S athenéit nem lelék,
Hogy szemén a fűlevet
Megpróbáljam, mit tehet.
De ni, Éj és Csend! ki ez?
Rajta athenéi mez:
Uram ifja lesz, ki bánt
S gúnyol egy athéni lányt;
S íme, a szüz is ledőlt,
Ágya nyirkos, durva föld.
Szende lélek! hogy fekszel
E pimaszhoz oly közel?
Hé! kölök! tartsd a szemed:
Hintem rá e báj-levet;
Majd ha ébred ez a szem,
Űzze álmát szerelem.
Ébredj föl, ha távozom,
Mert reám vár Oberon. (El)

HELÉNA
Ölj meg, csak állj meg, jó Demetrius.

DEMETRIUS
Lódulj, ha mondom, mert vesztedre futsz.

HELÉNA
Ó, a sötétben hagynál? azt ne tedd.

DEMETRIUS
Maradj; ne merj követni engemet.

HELÉNA
Ó! e futásban már alig lehellek.
Minél tovább esdem, még úgy se kellek.
Boldog Hermia, bárhol pihen ő,
Mert van szemében áldott vonzerő.
Hol vette tényét? haj! nem sós könyektől.
Gyakrabban ázott az enyém ezektől.
Nem, nem, én rút vagyok, mint medve rút,
Hisz tőlem a vad is rettegve fut;
Nem csuda hát, ha engem látva szörnyed
S kerül Demetrius, mint csodaszörnyet.
Mely gaz tükör vett rá csalóka fénnyel,
Mérkőznöm Hermia csillagszemével!
De ki ez itt? Lysander, fekve! holt?
Vagy alszik? - Sebje nincsen; vér se folyt. -
Ébredj, Lysander, jó uram, ha élsz.

LYSANDER
(fölserken)
A tűzbe érted, angyalom, ha kérsz.
Heléna! átvilágló tünemény!
Természet túltesz a mű remekén:
Kebledben ím a szívet látom én.
Hol van Demetrius? Hah, mint ohajtom,
Hogy e hitvány nevet kioltsa kardom!

HELÉNA
Ne mondj, Lysander, ó, ne mondj ilyet.
Szeresse Hermiát: ó, Istenem!
Mit bánod azt te? Hermia tied,
Te érd meg azzal.

LYSANDER
                Én? ővéle? Nem!
Sőt bánom útált perceim körében.
Nem Hermiát, Helénát szeretem.
Hollót galambért ki nem ad cserében?
A férfi vágya értelmét uralja,
S te vagy különb leány, eszem bevallja.
Idővel érik a gyümölcs, növény:
Éretlen ifju voltam eddig én;
De most a férfikor teljéhez érve,
Az értelem lőn vágyaim vezére,
S hí szép szemedhez, hol a szerelem
Édes kalandját írva föllelem.

HELÉNA
Ó, mért születtem én ily hetyke gúnyra!
Tőled kivált, velem így bánni csúnya!
Nem elég hát, ifjú ember, nem elég,
Hogy egy édes pillantást sem nyerék,
Nem is fogok, Demetrius szeméből -
Hanem te is gúnyt űzsz e gyöngeségből?
Fáj tőled ezt, nagyon fáj hallani,
Csúf módra így szerelmet vallani.
Élj boldogul: ámbár - zokon ne essék -
Több nálad, úgy hivém, a szívnemesség.
Ó, hogy a nő, kit ifja megvetett,
Más férfinál sem nyer kiméletet! (El)

LYSANDER
Nem látta ezt. - Aludj csak, Hermia,
Többé Lysander rád se néz soha;
Mert mint ha édest élvezénk sokat,
Annál erősebb undor látogat;
Vagy mint tévelygés, melyet az eretnek
Elhágy, legundokabb a rászedettnek:
Úgy te is, én csömöröm, tévhitem,
Légy meggyülölve - de kivált nekem.
És te, szerelmem összes indulatja,
Tiszteld Helénát, légy az ő lovagja. (El)

HERMIA
(felsikolt)
Ne hagyj, Lysander! kígyó - istenem;
Hamar, hamar! ni hol csúsz, keblemen.
Ó, boldog isten, milyet álmodám!
Hogy reszketek belé most is; no lám.
Úgy tetszett, kígyó rágja szívemet,
És te mosolygva nézted vesztemet.
Lysander! nincs sehol? Mindenható!
Nem hallja? itt hagyott? se hang, se szó.
Lysander, szólj! édes Lysanderem,
Az égre, szólj! megöl a félelem.
Nincs válasz? - értem; hűtlen itt hagyál:
De fölkereslek: vagy te, vagy - halál! (El)

ZUBOLY
Mind itt vagyunk?

VACKOR
Top, top; és ez itt rettentő jó hely a próbára. Ez a kis zöld gyep a színpad, ott az a galagonyabokor öltözőszoba; s egészen úgy csináljuk, mint majd a fejedelem előtt.

ZUBOLY
Hallod-e, Vackor?

VACKOR
No mit akarsz, buksi Zuboly?

ZUBOLY
Van ebben a mi Pyramus és Thisbéről szóló komédiánkban egy is, más is, ami sehogy sem fog tetszeni. Egy az, hogy Pyramusnak, mikor magát megöli, kardot kell rántani s ezt az asszonyságok ki nem állják soha. Mit szólatok ehhez?

ORRONDI
Istenbi'on! kényes dolog.

ÖSZTÖVÉR
Gondolnám, hagyjuk ki végül a gyilkosságot.

ZUBOLY
Világért se! van egy ötletem, az helyreüt mindent. Írjatok nekem egy prológust; amely prológusban legyen benne, hogy mi senkiben sem teszünk kárt a karddal; hogy Pyramus nincs is megölve igazán: és nagyobb bátorság okáért hozzátehetjük, hogy én, Pyramus, nem Pyramus vagyok ám, hanem Zuboly takács. E majd kiugratja a félszet belőlük.

VACKOR
Jó, a prológus meglesz; nyolc- meg hatlábú versben kell írni.

ZUBOLY
Sose azt! toldj hozzá kettőt; legyen nyolc meg nyolc.

ORRONDI
Hát az oroszlántól nem ijednek meg az asszonyságok?

ÖSZTÖVÉR
Én tartok tőle, mondhatom.

ZUBOLY
Uraim, meg kell fontolni a dolgot. Isten őrizz, asszonyok közé oroszlánt vinni; rettentő ám az; mert nincs borzasztóbb féreg, mint az eleven oroszlán; erről tennünk kell.

ORRONDI
Hát egy másik prológusban ő is mondja meg, hogy ő nem valóságos oroszlán.

ZUBOLY
Nem úgy; meg kell mondani a nevét, és a fél pofája hadd lássék ki az oroszlán tarkója megől; maga is szólaljon meg a nyíláson keresztül, így vagy ilyetén defectussal, mondván: "Asszonyaim, vagy: szép hölgyeim, bátorkodom óhajtani, vagy esedezni, vagy könyörögni: ne féljenek, ne reszkessenek: itt az életem az önökéért. Holtig sajnálnám, ha igazi oroszlánnak néznének: nem, én nem vagyok afféle izé: ember vagyok mint más"; akkor aztán megmondhatja, hogy ő senki egyéb, mint Gyalu asztalos.

VACKOR
Jó, legyen úgy. De két bökkenő van még: egy az, hogy viszünk a terembe holdvilágot; mert tudjátok, hogy Pyramus holdvilágon beszélget Thisbével.

GYALU
Süt a hold akkor este, mikor játszunk?

ZUBOLY
Naptárt ide, naptárt! keressük ki a naptárban; hadd lám a holdvilágot, hadd lám a holdvilágot.

VACKOR
Igen, süt akkor.

ZUBOLY
No hát, a nagy játszóterem ablakának egyik szárnyát nyitva kell hagyni, azon besüthet a hold, ha tetszik neki.

VACKOR
Igen; vagy hát valaki fölléphet egy tüskebokorral s lámpával, és mondhatja, hogy ő a hold személyét kifigurázni vagy prezentálni jött. Hanem más bökkenő is van: fal is kell a nagy terembe; mert amint a história tartja, Pyramus meg Thisbe falhasadékon beszélgetnek.

GYALU
Falat pedig sose cipeltek oda be. - Mit mondasz erre, Zuboly?

ZUBOLY
Hát valaki prezentáljon falat is; legyen rajta egy kis mész, egy kis sár, egy kis habarcs, amivel jelentse, hogy ő fal; és tartsa így az ujjait, a nyíláson aztán susoghat Pyramus meg Thisbe.

VACKOR
Ha ez elsűl, minden jól van. No már most üljön le minden ember s nézze a szerepét. Pyramus, kezdd el. Ha vége a mondókádnak, eredj ama bokor mögé; így a többi is, amint végszava következik.

PUCK
Miféle rongyon-gyúlt lármás had ez,
Királyném nyughelyéhez ily közel? -
Még színdarab?... No, hallgató leszek,
S tán működő is, ha lesz rá okom.

VACKOR
Beszélj, Pyramus. Thisbe hátrább álljon.

PYRAMUS
"Mint a virágok háj-illatja, Thisbe:"

VACKOR
Báj, báj!

PYRAMUS
"- báj illatja, Thisbe:
Szép Thisbe, édes párád olyatén.
De ha! neszt hallok: várj csak engem itt be,
Egy pillanatban itt leszek megén." (El)

PUCK
Ritkítja párját ez a Pyramus! (El)

THISBE
Hát én mondjam már?

VACKOR
Hogy a gutába ne! hisz értsd meg, azért megy el csak, mert valami neszt hall s megnézi, de mindjárt visszajő.

THISBE
"Tündöklő Pyramus, te liliomlevél,
Szép, mint dicső bokrán a szép piros rúzsa;
Te fürge, fiatal, te drágakő; juhbél!
Hű, mint a leghűbb ló, mely nem fárad soha,
Találkozunk, Pyramus, a Nina sírján -"

VACKOR
"Ninus sírján", hé. De azt még nem kell mondanod, azt Pyramusnak fogod felelni. Hanem te csak fúvod az egész szerepet, végszavastul, mindenestül. - Pyramus, jelenj! végszavad elmondták; ez volt: "nem fárad soha"

THISBE
Ó - "Hű, mint a leghűbb ló, mely nem fárad soha."

PYRAMUS
"Thisbém, ha szép vagyok, tied vagyok csupán -"

VACKOR
Ó, szörnyű látvány! kísértet! csoda! Fussunk, urak! gyorsan, urak! segítség!

PUCK
Kergetlek, űzlek, fel s alá vezetve,
Sáron-vizen, tüskén-bokron, gazon;
Majd ló leszek, majd kan, majd szörnyü medve
Majd meg kutyává, tűzzé változom:
S nyerít, ugat, röfög, dörmög, lobog
Ló, eb, kan, medve, tűz, utánatok. (El)

ZUBOLY
Hová szaladnak? Ahá! ez csak dévajkodás: meg akarnak ijeszteni.

ORRONDI
Zuboly! téged megbabonáztak: mit látok a fejeden! (El)

ZUBOLY
Mit hát! a magad szamárfejét, tudod-e?

VACKOR
Isten legyen irgalmas neked, Zuboly! téged kicseréltek. (El)

ZUBOLY
Értem a kujonságot. Szamárrá akarnak tenni, hogy megijesszenek, ha tudnának; de azért se mozdulok innen, akármit csinálnak. Itt sétálok fel s alá, s danolok, hadd hallják, hogy nem félek. (Dalol)
  A hím rigó, mely fekete!
        Narancsszinű a szája;
  Mely szép a húros éneke!
        Ökörszem pici szárnya.

TITÁNIA
Mi angyal ébreszt a virágos ágyból?

ZUBOLY
  Pinty és veréb, pacsirtafi,
        S igazmondó kakuk:
  Dalára egy férj sem meri
        Mondani, hogy: "hazug!"
mert igazán, ki is merne tréfálni egy olyan bolondos madárral? ki merné meghazudtolni, ha mindig kiabálja is: ko-ku?

TITÁNIA
Kérlek, nemes halandó, énekelj:
Fülem szerelmes ígéző dalodba,
S erőltet szép erényid ereje
Első látásra már bevallanom,
Esküdve, hogy szeretlek, angyalom!

ZUBOLY
Pedig úgy tetszik, asszonyom, kevés oka van rá; azonban, igazat szólva, ész és szerelem mai napság ritkán tartanak együtt. Sajnos, hogy valamé'k jó szomszéd össze nem barátkoztatja őket. Lám, tudok én furcsát is mondani, ha kell.

TITÁNIA
Te éppen oly bölcs vagy, mint aminő szép.

ZUBOLY
Egyik se biz én; de ha annyi eszem volna, hogy kitalálnék ebből az erdőből: úgy éppen elég volna magam szükségére.

TITÁNIA
Ó, e ligetből mért kivánkozol?
Akarsz, nem: itt maradsz, nem távozol.
Szellem vagyok, de nem közrendbeli;
Országomat örök nyár kedveli
És én szeretlek; jőjj hát, jőjj velem;
Tündérim oldalodhoz rendelem,
Hogy hozzanak mélyből számodra gyöngyöt;
Virágágyon dalok szunnyasszon el;
S megfinomítom halandó göröngyöd,
Hogy szállni tudj a lég tündérivel.
Pókháló! Moly! Mustármag! Babvirág!

ELSŐ TÜNDÉR
Itt vagyok.

MÁSODIK TÜNDÉR
Én is.

HARMADIK TÜNDÉR
Én is.

NEGYEDIK TÜNDÉR
Mit tegyünk?

TITÁNIA
Ez úrnak szépen udvarolni kell:
Ugrálni ösvenyén, cikázva menni;
Szedret, barackot, epret néki szenni,
Szőlőt, fügét, s bármit kivánjon enni.
Vadméhe sejtjét odvából kicsenni,
Viaszkos combjukat mécsül kivenni
- Egy fénybogár-szem fog gyujtója lenni -
Azzal kisérni ágyba majd, pihenni;
Ott egy-egy lepkeszárnnyal megjelenni
S legyezve, a holdfényt szemére menni
Nem hagyni. Most egy bók, szépen köszönni.

ELSŐ TÜNDÉR
Üdv halandó!

MÁSODIK TÜNDÉR
Üdv!

HARMADIK TÜNDÉR
Üdv!

NEGYEDIK TÜNDÉR
Üdv!

ZUBOLY
Követem szépen uraságtokat. Kérem, uraságod neve?

PÓKHÁLÓ
Pókháló.

ZUBOLY
Óhajtom bővebb ismeretségét, édes Pókháló úr. Ha elvágom az ujjamat, leszek oly bátor. Ön neve, tisztelt férfiú?

BABVIRÁG
Babvirág.

ZUBOLY
Ajánljon, kérem, édesanyjának, Babhéj asszonyságnak, s édesatyjának, Babhüvely úrnak. Édes Babvirág úr, önnel is óhajtok közelebbről megismerkedni. S az ön neve, könyörgök, uram?

MUSTÁRMAG
Mustármag.

ZUBOLY
Édes Mustármag úr, jól ismerem az ön türelmét: az a semmirekellő óriás marhaszelet sok nemes urat fölemészt az ön családjából. Mondhatom, nemegyszer könnyet facsart szememből az ön rokonsága. Óhajtom bővebb ismeretségét, kedves Mustármag úr!

TITÁNIA
Jerünk; vigyétek lugosomba le.
Homályosan néz a hold könny miatt,
S ha ő sír, sír minden virág: s jele,
Hogy egy letört szüzességet sirat.
Nyelvét lekötvén, halkan el vele!

OBERON
Ugyan fölébredt-é Titánia;
S mi tűnt először a szemébe, melyen
Otromba szenvedéllyel csüggni kelljen?

Itt jő futárom. - Nos, bohóka szellem,
Mi újság e varázsliget körül?

PUCK
Királyném szíve egy szörnyért hevül.
Mig ő szent lugosába rejtve szunnyad
Az álom-órán, ím, nem messze onnat
Egy durva kézmüves ringyrongy sereg,
Mely kenyerét műhelyben szerzi meg,
Gyűlt össze, próba végett egy darabra,
Mit Theseusnak szánt a nászi napra.
E vastagbőrüekből egy szikár,
Ki Pyramus szerepét fútta már,
Jelenet végin a bokorba mén;
Igy rá büvös hatalmat nyertem én,
S vállára nyomtam egy szamárfejet:
Most jő Thisbének újra felelet
S az én játszóm kilép. A többi meg,
Mint egy vadászt sejtő vadlúd-tömeg,
Vagy rőtlábú varjak csoportja, mely
Lövés után károgva röppen el,
S széledve söpri a híg levegőt:
Úgy futnak el mind, megpillantva őt.
Én űzöm: bukdosik egymáson ált',
Ki tolvajt, ki segítséget kiált.
Így halva el érzésök, szellemök,
Az érzéketlen támad ellenök:
Megtépi tüske, gally, s egy-egy darab
- Itt köntös-ujj, ott föveg - elmarad.
Mig őket én igy kergetem agyon
S szép Pyramust változva ott hagyom:
Véletlenül ébred Titánia,
És egy szamárba kell bódulnia.

OBERON
Jobban ütött ki, hogysem gondolám.
De csöppentél az atheni szemébe
Szerelmi nedvet, mint parancsolám?

PUCK
Aludva leltem; és ott közelébe
Van a leány is (ebben sincs hiba),
Ha ébred, elsőbb azt kell látnia.

OBERON
Állj félre: itt jön az én emberem.

PUCK
A nőszemély az, de a férfi nem.

DEMETRIUS
Ó, mért orcázod, aki úgy szeret!
Ily szóval öld megölő ellened.

HERMIA
Köszönd, ha szidlak: mást érdemlenél,
Mert félek, átkomra méltót tevél.
Ha meggyilkoltad álmában Lysandert,
S vérben bokáig vagy: gázold a tengert,
És ölj meg engem is.
Fényéhez a nap oly hű nem vala,
Mint Hermiához ő. S elillana,
Mig én aludtam?... Inkább elhiszem,
Hogy a kerek föld átlyukad, s ezen
Keresztülbúvik az éjféli hold,
Hogy elbámul délben az ántipód.
Te gyilkolád meg; úgy van, nincs különben,
Gyilkos lehet csak ily halotti színben.

DEMETRIUS
Nem, a legyilkolt lesz inkább ilyen;
Kegyetlenséged átveré szivem,
S te, gyilkosom, te szép vagy, mint maga
Amott Venus tündöklő csillaga.

HERMIA
S hogy illik e beszéd Lysanderemre?
Add vissza, jó fiú; mondd, hol van? merre?

DEMETRIUS
Kutyáknak adnám inkább tetemét.

HERMIA
Kutya! ne bosszants, hogy szűz illemét
Áthágja nyelvem. Meggyilkoltad őt?
Ember se légy hát emberek előtt.
Ó, mondj valót ez egyszer kedvemér':
Ébren, ugy-é, ránézni sem merél,
S álmába mérted rá a hős csapást?
Egy féreg, egy kigyó se tenne mást!
Az tette, kígyó: kettősb nyelvvel a'
Sem szúr, mint a tiéd, te vipera.

DEMETRIUS
Kár így tüzelni ok nélkül, leány:
Lysander vére nem kiált reám,
Nem is tudom, hogy meghalt volna már.

HERMIA
Ó, monddsza, kérlek: jól van, ugyebár?

DEMETRIUS
S ha megsugom, mi a jutalmazás?

HERMIA
Felszabadítlak, hogy többé ne láss. -
Utált körödből most megyek tova;
Ha él, ha nem: engem ne láss soha. (El)

DEMETRIUS
Minek kövessem, míg igy dühödik:
Jobb ittmaradnom egy kis ideig.
Búm a teherrel súlyosbnak találom,
Mellyel adós neki a bukott álom;
Hadd rója most le, vagy csak részbeli
Kamatját is: hagyom törleszteni. (Lefekszik)

OBERON
Puck, mit miveltél! mily nagy baklövés!
Most egy igaz szerelmest a nedű
Varázsa által megront bűvöd, és
A hű lett csalfa, nem a csalfa hű.

PUCK
Rendes dolog: hogy míg hű marad egy,
Az eskübontó milliókra megy.

OBERON
Repülj szélgyorsasággal e cserén át
Ne nyúgodj, míg föl nem leled Helénát,
Szerelmi gondban ő beteg, sohajt,
Halvány szegényke, szenved annyi bajt.
Te holmi káprázattal csald elő,
Ha ez fölébred, már itt legyen ő.

PUCK
Futok, repűlök; így ni, la!
Gyorsabban, mint tatár nyila. (El)

OBERON
Bíborszínü kis virág,
Melyet Ámor íve lőtt,
Önts szemére báj-erőt,
Hogy, ha ébred s látja őt,
Benne leljen égi nőt,
Mint ott Vénus, oly dicsőt. -
No, ha ébredsz s látod őt,
Tőle kérd a gyógyerőt.

PUCK
Tündér táborunk feje!
Ím Heléna, és vele
Az elvétett hű legény,
Ki szerelmet esd szegény.
Nézzük: úgye? furcsa baj:
Be bolond az ember faj!

OBERON
Állj idébb; a neszre majd,
Melyet ütnek, ébred ez.

PUCK
S kettő egy után sohajt;
E bizony jó tréfa lesz.
Nincs nekem oly mulatság
Mint az összevisszaság.

LYSANDER
Csak azt ne mondd, hogy gúnyból hódolok;
Gúny és nevetség nem hullajt könyet;
Nézd, sírva esküszöm, s amely dolog
Könnyel fogant, gyanúba nem jöhet.
Hogy volna ez csúfság? hogy nézed annak
Őszinte zálogit igaz szavamnak?

HELÉNA
Mind többre-többre mén az álkodás.
Eskü öl esküt: ó, ördögi szentség!
Mind Hermiáé volt e fogadás:
Mérj esküt esküvel, nem lesz különbség;
Tedd serpenyőbe az enyim, s övét,
Egyforma könnyűk, mint hitvány meséd.

LYSANDER
Nem volt eszem, hogy néki esküvém.

HELÉNA
Most sincs, ha megtöröd, azt mondom én.

LYSANDER
Demetrius nem érted, érte lángol.

DEMETRIUS
(felserken)
Helén, te nimfa, istennő, remek!
Ó, mert mihez hasonlók e szemek!
Kristály ehhez sár. Ó, és hogy dagad
E csókoló cseresznye: ajakad!
Taurus hegyormán a fehér fagyott hó,
Mit a fölszél tisztára söpre, holló
A te kezedhez. Ó, e fejdelem-
Fehér színt hagyd csókkal pecsétlenem!

HELÉNA
Szégyen! gyalázat! így rám esni mind;
Csúfot belőlem űzni terv szerint;
Ha lovag-érzés volna bennetek,
Nem hagyna ily bántalmat tennetek.
Tudom, gyülöltök: hát gyülölni sem
Birtok, csupán gúnyt űzve kettesen?
Volnátok férfi, mint így szemre-főre,
Tekint'nétek bizony a gyenge nőre
Miért ez eskü, bók, túlzó magaszt,
Midőn gyűlöltök szívből, tudom azt.
Vágytársak lévén Hermiát szeretni,
Vetélkedtek Helénát kinevetni.
Be hősi tett, be férfias merény,
Könnyet facsarni gúnnyal egy szegény
Leány szeméből! Tenné azt nevelt
Igy sértegetni gyönge szűz kebelt,
Csak, mert türelmét szegni kedve telt?

LYSANDER
Nem szép, Demetrius, ne tégy ilyet;
Tudom, hogy Hermiáért ég szived,
S én tiszta szívből önként rád hagyom,
Szerelméből ami részem vágyon,
S Helénához te hagyj egész jogot,
Kit szeretek, halálig is fogok.

HELÉNA
No, ember ennyi gúnyt még nem lehellett.

DEMETRIUS
Lysander, csak maradj Hermia mellett,
Ő nem kell, s ha szerettem, vége már.
Őnála vendég volt szivem, de már
Helénájához megtért, mint haza,
Ott is marad.

LYSANDER
         Helén, nem igaz a!

DEMETRIUS
Meg ne hazudtold, ha nem ismered
- Mert meglakolsz - igaz hűségemet. -
Ott jön a kedves, ki téged szeret.

HERMIA
Az éj, ki a szem tisztét elveszi,
Fülünk hallásra élesbbé teszi,
S amennyi részben csökkenté a látást,
A hallószervnek ád megannyi rá'dást.
Szemem, Lysander, téged nem lele,
Fülem hangod nyomán vezérele.
De mér' hagyál ott oly gyöngédtelen?

LYSANDER
Maradhat-é, kit űz a szerelem?

HERMIA
Lysandert tőlem szerelem? Miféle?

LYSANDER
Saját szerelmem: a bájos Heléne,
Ki az éjt dicsőbben aranyozza meg,
Mint ott ama tüzes O-k, s fényszemek.
Mit jársz utánam? vagy nem érted el,
Hogy útálatból szöktem tőled el?

HERMIA
Nem, e szavad nem érzésből jövő.

HELÉNA
No lám! ez is egy összeesküvő.
Ó, értem, hárman összefogtatok,
Hogy velem ily galádul bánjatok.
Rossz Hermia, te hálátlan leány!
Együtt ezekkel fúvod a követ,
Hogy, mint csalétek, gúny-verembe csalj?
Hát mind ama közös terv, fogadott
Testvéri hűség, jól telt kedves órák,
Midőn szidtuk a gyorslábú időt,
Ha válni kelle - mind felejtve van?
El iskolánk? az ártatlan gyerekkor?
S midőn, két művész istennő gyanánt,
Együtt teremténk tűvel egy virágot,
Egy mintaképről, és egy pamlagon,
Egy dalt csicsergve, egy hangkulcs szerint,
Mintha kezünk, keblünk, elménk, szavunk
Csak egy lett volna. - Így növénk együtt,
Mint összeforradt két cseresznye, mely
Elválva látszik, válva mégis egy;
Mint egy kocsányon termett pár bogyó;
Ránézve két test, benne szív csak egy;
Vagy mint címerben lévő két paizs,
Egy úr sajátja, egy sisak födi.
S te szétszakítnád régi szent frigyünk,
Hogy sértegetni férfiakhoz állj?
Ez nem barátság, nem leányhoz illő:
Ezért nemünk is megró, nemcsak én,
Habár csak én érzem bántalmidat.

HERMIA
Bámúlok e tüzes beszédiden;
Nem én gunyollak: úgy látszik, te engem.

HELÉNA
Hát nem te kiszletéd gúnyból reám
Lysandert, hogy szemem s arcom dicsérje?
S Demetriust, a másik kedvesed,
(Ki az imént még lábbal rugdosa)
H